Hargita Öko Alpin Klub - Kalandtúrák az Erdélyi Kárpátokban
Mi egy biztos kalandot nyújtunk Neked, biztonságos körülmények között!
 
 
 


főoldal

magunkról
rólatok
kapcsolat


partner
szálláshelyek

hírek
olvasmány
környezetünk
fotóalbumok
videók
térképek

hibajelentés


 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 


 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 

Barlangászat

Erdély hegységei mondhatni bővelkednek a kissebb-nagyobb barlangok kialakulásához szükséges feltételekben, gondolunk itt elsősorban a Nyugati-Érchegységre, de hogy a feltárt barlangok még sem váltak igazán széleskörűen ismertekké abban nagy része van a csekély kiépítettségnek, akárcsak a megfelelő védelem hiányában vandál módon tönkretett járatoknak, termeknek. Kivételek persze szép számmal akadnak, utalnánk itt például a Szelek-barlangjára vagy a Scarisoarai jégbarlangra.
 
A mi célunk azonban szűkebb pátriánk, Hargita megye néhány barlangjának a bemutatása, megismertetése természetkedvelő, vállalkozó szellemű túrázók számára, akik nem ijednek meg egy kis sártól-guanótól akkor, ha kalandról van szó.

Hóvirág-cseppkőbarlang - Munticsel Tájvédelmi Park

Túránk Békásszoros faluból indul, ahonnan a Glod-kő keleti oldalán haladó szekérútat követve kapaszkodunk fel a barlangot rejtő sziklateraszra. A barlang bejáratától 12 méterre kezdődik a Nagy-terem, melynek mérete hozzávetőlegesen 30x40 méter és cseppkőoszlop csoportok, valamint beomlott tömbök több részre osztják. A sűrű sztalaktit és anemolit képződményekkel díszített menyezetet kb. 250 igen változatos alakú cseppkőoszlop kapcsolja össze a Nagy-terem aljával. A barlang délkeleti csücskében találjuk a Tündérek-tavát, ettől 35 m távolságra fekszik a Medvetemető.

A barlangban tett látogatásunk után felkapaszkodunk a Glod-kő sziklás, csodálatos kilátást nyújtó gerincére, majd a szomszédos völgybe érve, ereszkedni kezdünk a Sugó-szoros felé. A Sugó-patak a Glod-kő mészkő küszöbét vágta át, egy közel 350 méteres szudokvölgyet kialakítva, mely a Békás-szoros vidékének egyik legszebb karsztképződményei közé sorolható.

A túrára jelentkezni e-mailben az office@erdelyiturak.ro címen vagy a +40-740-432385 telefonszámon lehet. Túradíj: 15 EUR/fő. 16 év alatt 10 EUR/fő. Kevesebb, mint 4 felnőtt résztvevő esetében, összben 60 EUR. Az összeg a túra végeztével, készpénzben kerül kifizetésre. Tartalmazza a túravezetést, védősisakot és lámpát. Nem tartalmazza a gépkocsival megközelítés díját, amellyet igény szerint úgyszintén biztosítunk.

A Súgó-barlang: turisztikai, természeti ritkaság, védett terület Gyergyótekerőpatak határában, a Sípos-kő déli lábánál, Gyergyószentmiklóstól 13 kilométerre. A barlangról az első szakleírás az 1930-as évekből származik, ez tesz említést egy új csoportbarlang megnyitásáról. A barlangnak három ismert - egymás felett elhelyezkedő - bejárata van.
 
A barlang valamennyi járatában a sztalagmitok és sztalagtitok páratlan példányait találjuk. Igen megkapó, impozáns cseppkőformák találhatók a Buzogány-teremben, ezek kialakulása egy ősbarlangi tó létezését feltételezi.

 

Az eddig feltárt hossza kb. 750 m. A kanyargó, meanderező, patakos járat helyenként eléggé lapos, így néhányszor bele kell az iszapba hasalni. Egyébként jól járható. A barlang 65 millió évvel ezelőtt, a Paleocén korban, gyűrődéses mozgások során, a Síposkő tömbben kristályos mészkőben alakult ki. A barlangrendszer térbeli elhelyezkedését, a tektonikus preformáltság jellemzi.

Az 1930-as években kezdték kutatni a barlangot, tudományos megalapozás nélkül. 1931-ben barlangi medve (Ursus Speleaus) csontjaira bukkantak, ezek jelenleg a kolozsvári múzeum tulajdonát képezi. A barlang a nevét, a járatokban jelenlévő huzat miatt kapta, ugyanis ez egy susogó hangot ad. A környékbeli lakosok olykor csak Likként említették.

A barlang szerkezetileg négy nagyobb járatrendszerre oszlik: az egyes száraz amelyek valamikor forrásszájak voltak, a Túlfolyó-ág, a kettes száraz és a jelenlegi aktív, vizes járat. A kettes száraz egy vaskapuval ellátott rész, a turisták által látogatható, részben kiépített és felszerelt, amely jelenleg kis feljavításra szorul.

A barlang több teremből áll, a termek, folyosók, képződmények nevüket az első barlangkutatóktól kapták, formájuk vagy méretük függvényében, esetleg valamilyen barlanggal összefüggő dologról vagy személyről. Az első terem az Öltöző terem, amely boltozatos pincéhez hasonló üreg, itt öltöztek át a barlangászok a kutatáshoz, a menedékház megépítése előtti időszakban.

A következő terem a Tanácskozók terme, ebből a részből a hordalékokat kihordva, 1965-ben utat nyitottak a barlang méretesebb termei felé. Ebben a teremben már felfedezhetők a cseppkövek. A terem mennyezetén megfigyelhetjük a hófehér, lágy mészkőkicsapódást amit lublinitnek vagy hegyitejnek neveznek.

Lenyugöző látványt nyújt a számos cseppkőforma, cseppkődrapériák, cseppkőoszlopok és oszlopsorok.. Érdekes a Medúza cseppkőképződmény, amely hármas növekedésű.

Az egykoron elszakadt mészkőlap darab alkotja a Teknosbéka és a Delfin alakzatokat, az utóbbi összenőtt a menyezettel. Néhány méterrel tovább haladva találhatók a korrózióra utaló üstszerű oldás formák, az Óriásbagolyszem és az Anyósszáj. Jobbra található a Mesevilág járat, befele magasabb résszel és a falakra jellemző a cseppkőfolyás.

A Bástya egy minarethez hasonlít és a barlang legméretesebb sztalagmitja, mellette található a Farkas száj. A járat első felében a Hófehérke és a hét törpe kis sztalagmit csoport található. A cseppkőkérgesedésben, ami a szétfröccsenő víz által keletkezik, található az Oltár a Szűz Mária szobrával, valamint a Minaretek, amelyek a járat bal oldalán , a kiépített részhez viszonyítva 2 m magasságban állnak.

A Súgó-barlang cseppkövei posztgenetikusak, vagyis a barlangüreg kialakulása után fejlődtek ki, alapanyaguk kalcit és aragonit. Az első tágasabb és nagyobb terem az Örvények terme, amelynek a mennyezetén megtaláljuk a keveredési oldásformákat (vakkürtőket), ezek létrejöttét a vízfolyás is befolyásolta. Ebből a teremből ágaznak szét a barlang többi járatai: Túlfolyóág, az Összekötő járat-ból induló Egyes száraz, valamint az aktív rész az ” S ” kürtőn keresztül lefele.

A terem mennyezetén lévő alsó vakkürtő járható, ez a ”Miklósterembe” torkoll. A ”Csodakapu” és a ”Denevértemető” nevű szakaszokban sok a kitöltés, tömeges tartózkodásra utaló denevércsontváz maradványt és egyéb kisemlős csontváz maradványokat is tartalmaz. Az itt található sztalagtitok áttetszőek, ami annak tulajdonítható, hogy a beszivárgott víz idegen ásványi anyagoktól mentes. A tektonikus repedések kereszteződésében jöttek létre a nagyobb termek, példa rá az ”Ödönterem”. A ”Megkövesedett vízesés”, a repedések mentén beszivárgó víz remekműve. A kettes száraz utolsó terme a ”Koncertterem” és a ”Hálófülke”, melynek falán heliktit képződmények találhatók.

A barlang legnagyobb terme a ”Nagyterem”, amelynek az aljára meredek lejtő vezet és innen indul egy alacsony járatrész az alsó szintek felé. A terem fal alsó részén kifejlodött kalcitkristályok találhatók. A Nagyteremből lefele indulva található a ”Kristályfolyósó” amelynek falát gyönyörű kristályok borítják.

Az összekötő járatból induló mellékjárat a ”Konec”, enyhén felfele hajló járat, szűk, csőszerű rész, alacsony mennyezettel és kevés képződménnyel.

A ”Túlfolyó-ág”, a ”Déli-folyósó” néven is ismert, a ” Buzogányok” terméből indul az egykori öböltóból, amelynek a helyén jelenleg egy kis medence található, a ”Szerelmesek forrása”. A teremben érdekes cseppkőalakzatok találhatók, sajnos lepusztult állapotban. Az egykori ”Botond buzogányát”, már csak fényképről ismerjük, de a víz régi állásszintje jelenleg is jól látható, valamint a víz alatt képződött borsó-cseppkövek.

A ”Túlfolyó-ág” első szakaszát csak kúszva lehet megtenni, az első rész valóságos cseppkőerdő. Ez a folyosó a ”Kápolna” és a ” Pagoda terembe” torkoll, itt a ”Nyerges Pagoda” a terem dísze.

A ”Csodák” termében a mennyezetről alácsüngő csodálatos óriássztalaktit csoport található, a ”Csillár”, amely megmaradt eredeti szépségében. Az ”Oszlop” teremben található a ”Szószék”, amely mögé be lehet menni. Az ”Óriás-oszlop”-on található vízszintes hasadás, tektonikus mozgásra utal. Az ”Omlás” vagy ”Rom” termekben a cseppkőképződmények természetes okokból pusztultak el.

E terem mellett található az ”Aranka” terem, nevét a felszínről alácsüngő vékony gyökérformák után kapta.

Az ág utolsó terme pedig a ”Rókák” terme. Az egyes száraz járatban csak kúszva lehet haladni. A belső részben vízzel feltöltött medencék vannak, nehezítve a bejutást. A járat mennyezetén kis kürtők találhatók, amelyek kiszélesedve kistermeket alkotnak.

A Súgó-barlang legérdekesebb és a legtöbbet kutatott szakasza a ”Vizes-ág”, az aktív rész, ez a barlang legnehezebben járható és legrejtélyesebb része.

A barlangi patak folyását csak egy kürtő járatban lehet követni, amely a víz fölött húzódik. A továbbjutást egy szifon gátolja (Pumpa). A felső kerülő járat végét szintén víz zárja el.

A belső patakos járatrészben feltételezhető a barlang vízgyujtő medencéjének a létezése. A szifon előtt jobbra cseppkőzuhatag függ a falon, amelyen állandó vízhártya folyik. A vizes járat kijáratánál gazdag patak csobog kifelé, előtte kis házikó épült.

A túrára jelentkezni e-mailben az office@erdelyiturak.ro címen vagy a +40-740-432385 telefonszámon lehet. Túradíj: 20 EUR/fő. 16 év alatt 15 EUR/fő. Kevesebb, mint 4 felnőtt résztvevő esetében, összben 80 EUR. Az összeg a túra végeztével, készpénzben kerül kifizetésre. Tartalmazza a belépőjegyet, túravezetést, védősisakot és lámpát. Nem tartalmazza a gépkocsival megközelítés díját, amellyet igény szerint úgyszintén biztosítunk.

A Homoródalmási barlangrendszer

Orbán Balázs - A Székelyföld leírása - Az almási barlang szorosa

A gépkocsit a Vargyas-patak partján hagyjuk, és széles szekérúton, enyhe emelkedőn indulunk az előttünk magasodó Felső Mál tető irányába. 1,5 km megtétele után, az utat elhagyva, jobbra térünk, és a szorossal párhúzamosan haladunk tovább. Bal kéz felől a Tatár-kápolna (XI. század) romjai láthatók, előttünk széles, ugyanabból a korból származó gyepű, a Tatársánc húzódik. Egy forrás mellett haladunk el, majd meredek ereszkedő kezdődik a Vargyas-patak völgye felé. Az ösvény a meredek szurdok falát követi, míg le nem ér a mélyben rohanó patak szintjére. A kilátás mindvégig páratlan, sziklafalak, barlangok, ritka növények látványában gyönyörködhetünk.

A szemközti oldalon a Csala-tornya tűnik fel, alatta a Hotel Spelaeus-nak nevezett barlang bejáratával. Itt keskeny palló vezet a patak túloldalára, amelyen mi magunk is át fogunk kelni, az Orbán Balázs barlang meglátogatása után.

Az egykoriban befalazott bejárathoz lépcsőkön lehet feljutni. A barlang nyílása a Csudálókő északi oldalában van. 1931-től az Orbán Balázs nevet viseli. A barlang fő részei: Bejárati terem (jól látszanak az egykor összefüggő falrész nyomai), Ablak, Szuszékok, Csala sírja, Kápolna- és Márványterem, Újkijáró, Függőkő, Nagyterem, Karzat, Pokol, Kutyalika, Medvebarlang, Jordán kútja, Emeleti terem. A vízfolyás hiánya a barlang idős voltát húzza alá. Jelentősége: a felső paleolitikumtól kezdve a középkor végéig emberi településül szolgált.

Az ember jelenléte a barlangban 7-8000 évre visszamenőleg igazolt. Eddig 9 Homo sapiens - emberi - csontlelet tártak fel. A csiszolt kor kőszerszámai andezitből és gejzeritből készültek. A kerámiatöredékek az erősdi kultúrát, a péterfalvi és a boian-i kultúrát képviselik. A középkort a zöld kerámia képviseli. Előkerültek: Ursus speleus (barlangi medve) csontok, a Kolozskorpád II. - Witenberg jellegű bronzkori edénytöredékek, kőfejsze, réz karkötő, bronz karperec, agyagedények.

A barlanglátogatás után átkelünk a Vargyas-patak földrajzi jobb partjára, majd rövid gyaloglás után, egy újabb függőhídon vissza az ellentétes oldalra. Hatalmas mészkőfalakban, kőgörgetegekben, barlangszájakban gyönyörködhetünk, mígnem elérjük a szoros alsó végét, a Vízkeletnek nevezett hely közelében. Innen a Kőcsűr-, majd a Farkas-ösvényen térünk vissza a Kőmezőre. Akinek kedve és ereje engedi, túravezetőnk segítségével megmászhatja a Felső Mál tetőt, egy egyedien látványos sziklaél mentén. Ettől a ponttól számítva, kb. fél órás gyaloglással jutunk vissza a patak partján hagyott gépkocsinkhoz.

 

 

A túrára jelentkezni e-mailben az office@erdelyiturak.ro címen vagy a +40-740-432385 telefonszámon lehet. Túradíj: 20 EUR/fő. 16 év alatt 15 EUR/fő. Kevesebb, mint 4 felnőtt résztvevő esetében, összben 80 EUR. Az összeg a túra végeztével, készpénzben kerül kifizetésre. Tartalmazza a belépőjegyet, túravezetést, védősisakot és lámpát. Nem tartalmazza a gépkocsival megközelítés díját, amellyet igény szerint úgyszintén biztosítunk.

Székelyföld barlangjai

A Keleti-Kárpátok kristályos-mezozóos hegyvonulataiban a Besztercei- és Gyergyói-havasokban, a Nagyhagymás és a Persány–Rika hegységekben levő kristályos mészkövekben és dolomitokban, triász és jura kori mészkővonulatokban és rögökben a felszíni és földalatti karsztjelenségek sokasága alakult ki, így több száz méter vastag mészkőréteget átfűrészelő vízfolyásokkal teli, festői sziklaszorosok.

A Keleti-Kárpátok székelyföldi hegyvonulataiban kisebb-nagyobb barlangok, barlang-rendszerek sokasága alakult ki mészkőben, mésztufában, sóban, homokkőben és vulkáni agglomerátumban. A jelentősebb barlangok a vízben gyengén oldódó mészkövekben képződtek. A repedések és vetők mentén meginduló vízáramlás korrodáló tevékenysége folytán a táguló járatrendszereket aztán az egyre erősödő folyóvízi korrózió és erózió növeli tovább, egészen a hatalmas méretű barlangfolyosók kialakulásáig.

Az 1982-ben kiadott román barlangkatalógus (GORAN, 1982), a Székelyföldön 230 barlangot és zsombolyt tart nyilván. Székelyföld alatt az erdélyi medence délkeleti részében elterülő tájegységet értem és nem számítom ide a történelmi Aranyosszéket, ahol ugyancsak sok barlangot találunk.

A barlangok a Keleti-Kárpátok kristályos-mezozóos övében, a bukovinai takarórendszert alkotó, központi-kelet-kárpáti takarókba foglalt karbonátos összletekben (kristályos mészkövek és dolomitok) és az erdélyi takarókat alkotó triász és jura kori mészkövekben alakultak ki.
A mészkővonulatokat és rögöket alkotó mészkőréteg, a Besztercei- és Gyergyói-havasokban, a Nagyhagymás, a Naskalat és Persány–Rika hegységekben több száz méter vastagságot is elérik, és jellegzetes, karsztosodott földalaktani képződményeket alkotnak. A mészköveket átfűrészelő patakok és folyók festői sziklaszorosokat (Békási-, Kisbékás-, Vargyas-szoros és az alsórákosi Olt-szoros) alakítottak ki, amelyeknek völgyoldalaiban barlangszájak sokasága nyílik. A barlangok képződése a pliocén időszak végétől a jégkorszakokon át egészen napjainkig tart.

A székelyföldi barlangok kutatástörténete

Az erdélyi barlangok említése, kutatása már a 13. század végén elkezdődött. FRIDVALSZKY János jezsuita pap, tanár, természettudós 1767-ben, Kolozsváron megjelent, Erdély ásványait számbavevő művében hat barlangot is megemlített. Ezek között találjuk a homoródalmási és a
Büdös-barlangot (FRIDVALSZKY, 1767). BENKŐ József erdővidéki református pap, botanikus, történetíró 1774-ben az „Erdély Nagyfejedelemség eddig nagyobbára ismeretlen csodabarlangjainak képe” című, latinul írt munkájában leírja az almási barlangot és a Büdös-hegy barlangjait is (BENKŐ, 1774). J. E. von FICHTEL nagyszebeni kincstárnoki tanácsos, mineralógus, kohász, Erdély földtani viszonyainak egyik első leírója.
Nürnbergben, 1780-ban megjelent „Adalékok Erdély ásványainak történetéhez” című művében is szerepel a két híres székelyföldi barlang (FICHTEL, 1780). Kolozsváron, 1786-ban adja ki BENKŐ Ferentz református paptanár az első magyar ásványtani munkát, amelyben megemlíti a
„tsepegő-követ” és „kőtéjt” a homoródalmási barlangból is (BENKŐ, 1786). Johann KLEINKAUF a „Barcaság és Székelyföld hegyei és barlangjai” című írásában a Brassó környéki barlangok ismertetése mellett a Büdös-hegy barlangjait és a homoródalmási Nagybarlangot is tárgyalja (KLEINKAUF, 1793).

Az első részletes és tudományos barlangtani munkát 1836-ban adja ki Kolozsváron nagykedei FEKETE István, Udvarhelyszék földmérő mérnöke. 1835 Szent Mihály havában FEKETE vargyasi SZŐTS Péter barlangi vezető segítségével tábort ver a homoródalmási Nagy-barlang  egyik járatában. Felkutatja a már híres barlang járatait, üregeit és termeit, majd elkészíti a járatrendszer alaprajzát. A barlang hosszát 400 ölben (756 m) adja meg. A főjáratokat számokkal, a mellékjáratokat betűkkel jelöli, fekete színű, szénporból készített festékkel. Több szám- és betűjelzést, valamint FEKETE kézjegyeit ma is lehet látni a barlang falain. Könyvecskéjében, amelyből két példány maradt fenn, leírja pontosan a barlang járatait, megadja a méretüket, ismerteti a cseppkőképződményeket, a barlang lakóit, és felsorolja az utolsó teremben levő „drágaköveket” (FEKETE, 1836).

Következő szerzőnk PAGET János (John PAGET) angol orvos, utazó, író, aki Erdélyben letelepedve feleségül vette WESSELÉNYI Polixéniát, és élete nagy részét magyarként aranyosgyéresi birtokán élte le. 1849-ben, a szebeni csatában BEM tábornok szárnysegédje volt. Második erdélyi utazása során, 1836-ban WESSELÉNYI Miklós társaságában látogatja meg a homoródalmási barlangot. Útikönyvében leírja az almási és a torjai Büdös-hegy barlangjait (PAGET, 1855). PAGET kézjegye ma is látható az almási Nagybarlangban, a Medvetemető bejáratával szembeni falon.

KŐVÁRI László „Erdély földe ritkaságai” című könyvében a többi erdélyi barlang mellett ismerteti a székelyföldi barlangokat is (KŐVÁRI, 1853). Franz Ritter HAUER geológus, az Osztrák Barlangkutató Társaság első elnöke és Guido STACHE, a „Geologie Siebenbürgens” című munkájukban nem feledkeznek meg a két híres, székelyföldi barlangról (HAUER, STACHE, 1863).

ORBÁN Balázs a „Székelyföld leirásában” egy egész fejezetben ismerteti a Vargyas patak szorosát és az itt nyíló barlangokat (Nagybarlang, Lócsűr, Ugronlik, Kőcsűr). A Nagybarlang leírásához mellékeli a FEKETE István készítette „jeles aljrajzot”. ORBÁN fényképfelvételeket készített a szorosról és a Csudálókő oldalában nyíló Nagybarlang vagy Kőlik bejáratáról (ERDÉLYI, 1993). Ismerteti még az apácai Tolvajos-barlangot és a torjai Büdös-hegy gázakkal teli barlangüregeit.

Megemlíti a Homoródkarácsonyfalva erdeiben nyíló zsombolyt, a Szőrmállika-zsombolyt az Olt alsórákosi szorosából, az ürmösi Töpe oldalában nyíló barlangokat, a Likas havas csúcsán lévő mély zsombolyt és a borszéki Jeges-barlangot (ORBÁN, 1868–1873).

KOCH Antal kolozsvári egyetemi tanár ismerteti az első ősemlős leleteket a homoródalmási barlangból (KOCH, 1876). Albert E. BIELZ nagyszebeni tanár, természetbúvár a Szász Kárpát-Egyesület Évkönyvében megjelenteti az erdélyi barlangok első leltárát. Közli rövid leírásukat, kutatásuk történetét és felsorolja az addig megjelent, a barlangokra vonatkozó irodalmat. A Székelyföldről a következő barlangokat említi meg: Jeges, homoródalmási Nagy-, Büdös-, Tolvajos- és Ozsdolai barlang (BIELZ, 1884).

Friedrich KRAUS segesvári orvos részletes leírást készített az almási barlangról. Újra akarta térképezni, de FEKETE alaprajzát annyira jónak találta, hogy végül azt mellékelte barlang-ismertetőjéhez (KRAUS, 1886).

ILOSVAY Lajos 1886-ban a torjai Büdös-barlang levegőjének kémiai és fizikai vizsgálatát végzi el (ILOSVAY, 1865).

Az apácai Tolvajos-barlangot PÉTER Kálmán méri fel 1905-ben (PÉTER, 1905). Még ebben az évben kísérlet történik a Likas-havason levő függőleges aknabarlang felkutatására. Felszerelés és képzettség hiányában csak 18 m-ig sikerül egy embert leereszteni.

PODEK Ferenc a brassói Szász Múzeum őre megkezdi a Vargyas-szoros barlangjainak rendszeres feltárását. Őslénytani és régészeti kutatásokat végez. Felismeri, hogy a szorosban több barlang van. Húsz barlang leírását közli, elhelyezkedésüket egy térképvázlaton jelöli meg és megszámozza a barlangokat. Térképén megjelenik a földalatti vízfolyás feltételezett útvonala, amely a Vízkeletnél bukkan ismét a felszínre (PODEK, 1910, 1914).

PODEK segítségével STRÖMPL Gábor a Magyar Királyi Földtani Intézet Barlangkutató Bizottsága megbízásából barlangtani, geomorfológiai megfigyeléseket, kutatásokat végez a Vargyas-szorosban. Megállapítja, hogy a barlangok több szinten helyezkednek el, és a felsőbb szinteken levők a régebbiek. A barlangszinteket párhuzamba állítja a patak teraszaival (STRÖMPL, 1913).

Julius TEUTSCH brassói likőrgyáros, régész, a brassói Szász Múzeum megalapítója századunk elejétől 1935-ig több alkalommal végez régészeti kutatásokat a Vargyas-szoros barlangjaiban (Nagy-barlang, Bronz-barlang, 10., 11., 13., 24., 33. számú barlangok). Az ásatások elvégzésében TEUTSCH segítőtársai voltak Brassóból, E. LEHMANN, Ludwig SCHMIDT, Josef GRÄF, PODEK Ferenc (MARCU, 1976).

A gyergyótekerőpataki Súgó-barlang kutatása 1931-ben kezdődik el. Gyergyószentmiklósi turisták egy csoportja behatol a vizes járatba, ahonnan egy barlangi medve koponyát hoznak ki. CSIBY Andor 1938-ban ismerteti a Súgó-barlangot és kutatástörténetét (DÉNES, 1998).

BALOGH Ernő és VÁMSZER Géza 1936-ban néhány E.K.E. taggal felkeresik a Nagyhagymás Fehérmezőnek nevezett részén és az Öcsém-havas oldalában nyíló zsombolyokat (Teleki-, Csontos-, Havas-, Danciás-zsomboly) és az Egyeskő hátánál levő Jeges-barlangot. A barlangkutató társaság kötéllel leengedett egy kutatót, aki hozzávetőlegesen lemérte az aknák mélységét. Elhatározták, hogy az ígéretes karsztvidék kutatását megfelelő kutatófelszerelés beszerzése után folytatni fogják (BALOGH, 1937).

BÁNYAI János geológus, tanár, az 1938-ban Székelyudvarhelyen kiadott „A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai” című könyvében számba veszi barlangjainkat is. Felsorolja a Tósarki-hegy oldalában nyíló barlangot, a Likas zsombolyát, az Egyeskő Jeges-barlangját. A pásztorok elbeszélései szerint a Nagy-hagymás vonulatában több barlang van. Megemlíti a Csíkszenttamás határában, az Emésztő nevű víznyelőtől a falu között levő Feneketlen-tóig húzódó földalatti vízfolyást, amely a felszínre bukkanva a Hővíz nevet viseli. Röviden ismerteti a Vargyas-szoros ismertebb barlangjait és a Vargyas község határában, a Súgó-patak völgyében nyíló Súgólik barlangot. A felsorolt barlangokon kívül még számos természetes és mesterséges eredetű üreget, lyukat, sziklaodút sorol fel, amelyek konglomerátumban, agglomerátumban, mésztufában, homokkőben és sóban alakulnak ki (BÁNYAI, 1938).

A Vargyas-szoros barlangjainak kutatása 1937 és 1938 nyarán folytatódik, amikor HAÁZ Ferenc és JODÁL Károly az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából hozzáfognak a barlangok felkutatásához és térképezéséhez. Összesen 40 barlangot kutattak át és számoztak meg. Három barlangszintet ismertek fel (5–6, 20 és 40 m). Megemlítik a barlangokban előforduló „montmilch”-nek nevezett fehér meszes ásványlerakódásokat, az őslénytani és régészeti leleteket. Felhívják a figyelmet a páratlan tudományos értékekre, amelyeket a szoros barlangjai rejtegetnek (HAÁZ, JODÁL, 1941).

A Tölgyesi-szoros közelében fedezték fel újból, 1940-ben a Zsedán-patak völgyében a Békási-barlangot (Tósarki-barlang). A 250 m hoszszú, cseppköves barlang konglomerátumban képződött. A barlangot régóta ismerte a nép, erre utalnak a letört cseppkövek. A feltárók idegenforgalmi építésre javasolták a Gyilkos-tó és Békási-szoroshoz való közelsége miatt (GAÁL, 1941).

KESSLER Hubert magyar barlangkutató és MOTTL Mária paleontológus 1941–42-ben barlangtani és ősemlős-ősrégészeti kutatásokat kezdenek a Vargyas-szoros barlangjaiban. KESSLER feltárja a Vízkelet kifolyó, patakos barlangját az előrehatolást megakadályozó szifonig. Ő kutatja fel és térképezi először a legfelső szinten (80–130 m) levő nagy barlangokat (Medvék-, Gábor-barlang). Megvizsgálja a Nagybarlang főbejáratától nem messze, a sziklafalban, magasan nyíló 54-es számú barlangot.

Később bebizonyosodott, hogy ez a barlang a Nagybarlang egyik, jelenleg teljesen eltömődött bejárata volt. A néhány méterre a patak szintje felett levő, majdnem a mennyezetig feltöltődött 2-es számú (Lapos-) barlangot is átkutatja.

A Nagybarlangban felfedezte a Jordán-kúttól felfelé tartó, szűk feljáró kürtő tetején a Toronynak nevezett, nagy omlástermet és először említi és kutatja át a Nagytermet. A barlang kitöltéséből gyűjtött agyagmintából 11,84% foszforpentoxidot mutatott ki (KESSLER, 1943). Nemsokára a szorosban épített autóút és 13 cserefa híd elkészülésével megkezdték a bejárati termek nagy foszfát tartalmú kitöltésének az ipari kitermelését.

KESSLER kutatásaival egyidőben MOTTL Mária ásatásokat végez a Kőcsűrben, a Nagybarlangban, a Tatárlikban, a Lócsűrben, a Medvék-, a Gábor-, a 10-es, 27-es, 33-as és 9-es számú barlangokban. A tekintélyes vastagságú (1,5–5 m) barlangi kitöltésben jégkorszaki állatok csontmaradványai mellett ősemberi kőeszközöket is talált (MOTTL, 1943).

A Román Földtani Bizottság 1. számú barlangkutató csoportja Valeriu PUŞCARIU vezetésével 1952 és 1955 között a Vargyas-szoros barlangjait kutatja. A kutatások célja a Nagy-barlangban található guanó felhalmozódások és foszfáttartalmú barlangi agyagréteg mennyiségi (400 vagon) és minőségi (3,5–20,8% P2O5) felmérése. Egyúttal hozzákezdenek a Nagy-barlang részletes újratérképezéséhez (ORGHIDAN, 1963).

SZÉKELY Zoltán, a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-régésze a Vargyas-szorosban több barlangot átkutat és régészeti leleteket gyűjt (8-as, 9-es, 14-es, 36-os és 87-es számú barlangok) (SZÉKELY, 1953).

Időközben a brassói „AVENUL” barlangkutató csoport tagjai Walter GUTT vezetésével 1953 nyarán felmásznak az első főjárat (BENKŐ József-járat) végén a Nagybarlang jobbára még ismeretlen Nagytermébe és alaposan átkutatják. Meglepődve fedezik fel a terem falán az 1886-os évszámú kézjegyeket. Ez a hatalmas méretű omlásterem tehát már régóta ismert volt. GUTT-ék megállapítják, hogy a teremnek összeköttetése van a második főjárattal (Függőkő-járata–Fekete István-terem) és nehéz, de sikeres munkával kibontják az omlást, szabaddá téve a feljárót. Ők mutatják meg ORGHIDAN-éknak az összekötő járatot és a Nagytermet.

Traian ORGHIDAN és Margareta DUMITRESCU a bukaresti „Emil RACOVIŢĂ” Barlangkutató Intézet barlangkutatói 1957 januárjában visszatérnek a Vargyas-szorosba, hogy kiegészítsék megfigyeléseiket a denevérek hibernálására vonatkozólag. Ekkor látják a szoros két oldalán nyíló számtalan barlangbejáratot, a patak medrében levő víznyelőket és kifolyásokat (Alsó- és Felső-Vízkelet). A vargyasi karszt elszigetelt helyzete barlangbiológiai szempontból is sok tudományos érdekességet ígér. Így született meg egy hosszútávú kutatási terv, amelynek sajnos csak a kezdetei valósulnak meg. A bukaresti kutatók 67 barlang térképezését és tudományos kutatását végezték el. A barlangtani monográfia első része, amelyben 40 barlangot közölnek, az Intézet évkönyvében jelent meg. Az almási barlang új térképén először jelenik meg a Nagyterem és a Torony (ORGHIDAN, 1963). A tanulmány második része (27 barlang) csak kéziratban maradt fenn és az 1977-es földrengéskor a térképek egy része elveszett.

SZŐNYI Béla 1958-ban jelentette meg a borszéki medencéről írt földrajzi tanulmányát, amelyben említést tesz a Kerekszék nevű hegyekben húzódó barlangról, a Jeges- és Medve-barlangokról (SZŐNYI, 1958).

Ugyancsak 1958-ban, az Ifjúmunkás című újság expedíciót szervez a Likas-zsomboly feltárására. Az aknabarlang szája fölé csörlőt építenek és ezzel engedik le a kutatókat, akik 52 m-es mélységben, a jégdugó alatt érik el a barlang alját. Itt sziklaomlás akadályozza meg a továbbjutást. Térképet nem készítettek, csak a méreteket adták meg. A kutatócsoport tagja volt KRISTÓ András geológus is (CSEKE, 1987).

A Súgó-barlang kutatására 1961-ben gyergyószentmiklósi turistákból barlangkutató csoport alakul, amely Dr. BÁNYAI János nevét veszi fel. BUSLIG Lajos vezetésével megkezdődik a járatok rendszeres kutatása és felmérése. A kitartó bontási munkálatok eredményesek voltak. 1965 őszén a barlangkutatóknak sikerült behatolni a Súgó-barlang tágas, rendkívül gazdagon díszített, cseppköves felső járatába. A Főágat részben kiépítik az idegenforgalom számára. Traian ORGHIDAN és Margareta DUMITRESCU 1966-ban a barlang élővilágát tanulmányozzák és elkészítik a járatrendszer vázlatos térképét. A barlangban felfedezett ritka aragonit kristályokból mintákat visznek az Intézetbe tanulmányozásra (DÉNES, 1998).

A budapesti F.T.C. Barlangkutató Szakosztályának tagjai gyergyói barlangászok meghívására a Gyergyói-havasok több barlangját meglátogatták. Leereszkedtek a Likas-zsombolyba, és pontos térképet készítettek róla. A bontási munkák nem vezettek eredményre, nem sikerült mélyebbre ereszkedni. A Likas-havason még négy kisebb barlangot kerestek fel, majd a Békás-szorosban a Kupás-barlangot kutatták át. A Súgó-barlangban feltáró munkákban vettek részt (FRECSKA, 1964).

EMŐDI János nagyváradi amatőr régész 1964-ben a Nagybarlang, Lócsűr, Albert-barlang és a 16-os barlang járatainak felszínéről töredékes régészeti leleteket gyűjt, amelyekről megállapítja, hogy a Kőrös-, Erősdi-, Coţofeni-, Zsögöd- és Wietenberg-kultúrák emlékei (EMŐDI, 1981).

A marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi múzeumok szervezésében Lucian ROSU bukaresti régész vezetésével 1969 nyarán régészeti feltárások folynak a Nagybarlangban és a Ló-csűrben. Sajnos az ásatások eredményei sohasem kerültek közlésre.

A Vargyas-szoros és közvetlen környékének geomorfológiai térképezését 1970 és 1971-ben, KRISTÓ András geológus tanár vezetésével csíkszeredai diákok végezték el földrajzköri kutatótáborozás alkalmával (KRISTÓ, 1974).

A bukaresti barlangkutatók által megkezdett, de időközben félbemaradt kutatásokat az 1971-ben a baróti középiskola tanulóiból alakult „Barlangi Medvék” (Ursus Spelaeus) nevű barlangkutató csoport tagjai folytatták DÉNES István vezetésével. Először az ORGHIDAN-féle monográfia alapján azonosították az 1–40-es számú barlangokat. A szoros két oldalának rendszeres és aprólékos átfésülése után több, eddig ismeretlen barlangot fedeztek fel. A brassói AVENUL barlangász klub tagjaival közösen szervezett táborozások alkalmával sikerült rendet teremteni a barlangok sokaságában. A monográfia kéziratban maradt második részének megszerzése után a 41–67-es számú barlangokat is sikerült azonosítani. A hiányzó térképek elkészítése után most már elkezdhették az általuk talált barlangok feltárását és felmérését (68–122. számú barlangok).

A barlangász iskolákban elsajátított egy-kötél technika, valamint az egyéni és közös barlangkutató felszerelés beszerzése után lehetőség nyílt a sziklafalakban látható, megközelíthetetlennek tűnő barlangszádak elérésére és ezeknek a még érintetlen barlangoknak a feltárására. A nyilvántartásba vett barlangokat megszámozták. A barlang bejáratánál piros olajfestékkel felfestett katalógusszám a terület kódszámából és a barlang sorszámából áll (pl. 1200/14, ahol az 1200 a terület kódszáma) (GORAN, 1982).

Legjelentősebb felfedezésük 1978-ban volt, amikor sikerült bejutni az aktív, patakos barlangrendszerbe, amely két részből áll. A Felső Aktív a völgy jobb oldalán húzódik és a Sárgavizes- (102), a Malac-barlangból (96) és a Felső Vízkelet (111) járataiból tevődik össze. A feltárt járatrészek (379 m) között szifonos, elöntött barlangjáratok vannak. A kiterjedtebb Alsó Aktív a szoros bal oldalán alakult ki, és a volt 10-es híd melletti víznyelővel kezdődik, mélyen bemegy a Mál mészkősziklája alá. Összhossza 794 m hosszú. Az Aktív (95-ös) és a Nagybarlang (Orbán Balázs-barlang, 14-es) közötti kapcsolat bizonyított (erős léghuzat, denevérek jelenléte az Aktívban). Az összeköttetés valahol a Nagyteremből van, de még nem sikerült egyikből a másikba átmenni.

A lefelé tartó, 56 m mély Levis-barlangból (117-es) elérték az aktív barlang egy bejárható szakaszát (108 m), amelynek kifolyó barlangja a Vízkelet (45-ös). A 272 m össz-hosszúságú barlang térképezése során bebizonyosodott, hogy két különálló vízrendszer találkozik itt és egyesülve folyik a felszínre. Az ismeretlen irányból jövő vízfolyás tisztább vizű és hidegebb (DÉNES, 1980).

A sepsiszentgyörgyi „MYOTIS” és a baróti „URSUS SPELAEUS” barlangkutató csoportok tagjai közösen elkészítették, 1986–1987-ben az ORBÁN Balázs-barlang (1200/14) új, részletes térképét (összhosszúság: 1527,5 m, szintkülönbség: 49,90 m, kiterjedés: 348,0 m) kiegészítve kereszt- és hosszmetszetekkel. A térképen fel vannak tüntetve az újonnan felfedezett járatrészek és az 1970-ben megnyitott hátsó kijárat az összekötő folyosó végén.

Az URSUS SPELAEUS barlangászcsoport tagjai szerteágazó barlangtani kutatásokat és társadalmi munkát végeztek a Vargyas-szorosban az eltelt két és fél évtized alatt (térképezés, fotó-film dokumentálás, a barlangok törzsalapjának elkészítése, karsztmorfológiai tanulmányok, mikroklíma mérés, hidrológiai és karszt-hidrogeológiai megfigyelések, szpeleoterápiai kutatások, denevérkutatás, őslénytani és régészeti leletmentés, barlangvédelem, természetvédelmi őrség, idegenvezetés, barlangi mentőszolgálat, idegenforgalmi kiépítés stb.).

A barlangtani kutatások megszakítás nélkül folytatódnak a fontosabb barlangok pontos újratérképezésével.

A Vargyas-szoros barlangjainak kutatásával egyidejűleg (1970–1984) az URSUS SPELAEUS kutatói feltárták a Vargyastól ÉNY-ra, a Súgó- és a Szármány-patakok forrásvidékén elterülő, triász mészkövekben kialakult karsztvidéket. A felszíni és földalatti karsztjelenségek szinte minden formáját felmutató karsztterületet Gódra-karszt néven vezették be a szakirodalomba. Az itt levő barlangokról az első említést a „Székelyföld leirásában” találjuk. ORBÁN Balázs Karácsonyfalva erdeiben egy kürtő alakú, megjárhatatlan barlangot említ (ORBÁN, 1868). BÁNYAI János szerint a Súgólik első kutatása 1934 őszén történt, amikor 56 m hosszúságban lett ismeretes (BÁNYAI, 1938).

A baróti barlangászok elkészítették a karsztvidék földtani és geomorfológiai térképét, feltüntetve a felszíni karsztjelenségeket (víznyelők, karsztforrások, karrosodott sziklafelszínek, dolinák,
dolinasorok, uvala), valamint a barlang és zsombolybejáratokat. Négy barlangot és két zsombolyt tártak fel és térképeztek, 524 m összhosszúságban. Két különálló barlangrendszert azonosítottak, a Súgó- és Szármány-rendszert. A terület legjelentősebb aktív barlangja a Súgólik (328 m). A barlangászok több helyen próbálkoztak bontással a fosszilis víznyelőkben, de a környező, vulkáni agglomerátumokkal borított felszínekről a karsztosodott területre befolyó csapadékvizek sok agyagot és kőzettöredéket hordanak a rendszerekbe, megnehezítve vagy lehetetlenné téve a feltárásokat.

Az alsórákosi Olt-szorosban található mészkőbarlangokat a csoport tagjai 1977 és 1978-ban térképezték fel. A kisméretű, fosszilis barlangok és kőfülkék régészeti szempontból lehetnek jelentősek, mert helyzetüknél fogva alkalmasak voltak ősemberi letelepedésre.
A szorosba torkoló Töpe-patak egyik ágának forrásánál nyílik a 401 m hosszú, cseppköves Tolvajos-barlang.

A borszéki borvízforrások által lerakott mészfutákban, amelyek elérik a 60–100 méteres vastagságot a baróti barlangászok 1985-ben feltárták a 235 m összhosszúságú Kerekszéki-barlangot és felmérték a Jeges-barlangot (40 m) (DÉNES, 1996).

A Gyergyói-havasok és a Nagyhagymás-hegység kiterjedt karsztterületeit és karsztjelenségeit a múltban a Súgó-barlang, Likas-zsomboly és a Fehérmezői-zsombolyok kivételével nemigen kutatták. Földrajzosok és geomorfológusok (Traian NAUM, Ion PREDA) véleménye szerint a Nagyhagymás kiemelt szinklinálisát a törésvonalak több önálló egységre szabdalták, amelyek különálló karszthidrológiai rendszerként működnek.

A több, mint 500 m vastag mészkőrétegben levő márgás közbetelepülések gátolják az oldódási folyamatok mélység felé történő terjedését. A reziduális agyagok eltömik a diaklázisokat és töréseket, megakadályozva a vizek szabad közlekedését. A jelenlegi éghajlati viszonyok között, a hőmérséklet-változások és bőséges csapadék hatására a mélységi karsztosodás helyett inkább a felszíni lepusztulás jelentősebb. A kialakult üregek már részben elpusztultak. A felsorolt okok és jelenségek következtében a Nagyhagymás karsztvidékét barlangokban szegénynek tartják (NAUM, 1973).

Ezzel a megállapítással ellentétben a barlangkutatók (URSUS SPELAEUS – Barót, CARST – Bákó, FLACĂRA – G.E.I.S. – Jászvásár, FOCUL VIU – Bukarest) az 1978–1985 közötti időszakban 80 új barlangot és zsombolyt kutattak fel és térképeztek. A Vithavas, Likas-havas, Békás-szoros, Gyilkos-havas, Fekete Hagymás, Lóhavas, Nagyhagymás, Öcsém-havas, Tarkő és Naskalat nehezen járható, részben fenyőerdővel fedett, meredek, sziklás hegyoldalait a semmiféle támogatást nem élvező barlangkutatók csak kis részben tudták bejárni és felkutatni. A baróti barlangászok 39 barlangot és zsombolyt tártak fel és térképeztek (GIURGIU, 1980; PUŞCARCIUC, 1993).

A mészkőbarlangok mellett több kisebb méretű üreget, barlangot, kőfülkét találunk vulkáni agglomerátumban (Büdös-hegy barlangjai, Küsmödi-barlang), homokkőben (Ozsdolai Kőlik, Ojtozi Szélgödrök) vagy konglomerátumokban (Kadicsfalvi Rez barlangja). A parajdi, szovátai és korondi sóhegyekben sóbarlangok léte feltételezhető. A mesterséges eredetű kőkamrák, üregek, régi aranykutató bányák sokasága számlálható össze szerte a Székelyföldön. Ezek számbavétele a barlangkutatás egy külön ágának a feladata.

 
  DÉNES ISTVÁN - Székelyföld barlangjai

 

 

Google
 
 

 

 
 
 
 
 
.:: copyright © 2004 -2008. www.erdelyiturak.ro   All rights reserved ::.